A foltvarrás története
A foltvarrás nagyon ősi időkre nyúlik vissza, valószínűleg egyidős a szövés feltalálásával. A világ minden táján megtalálható, hiszen alapvetően a takarékosságból, az értékes textilek megmentéséből, újrahasznosításából eredeztethető.
A foltmozaik készítés valószínűleg Kínából, a selyem hazájából ered. Egy monda szerint Buddha készíttette az első foltvarrott terítőket, a neki vallási áldozatul szánt kicsi selyemdarabokból, templomi szőnyegeknek használták az így kapott műveket. 1907-ben a híres magyar orientalista, Stein Aurél a selyemúton tett egyik felfedezőútján, melyen megtalálta az ún. 1000 Buddha barlangjanevű szent helyet, itt különböző foltvarrott textileket is talált, melyek korát Kru. 600-800 körülre datálta.
Az ókori világban Egyiptomban és Görögországban is használhatták e technikát, ugyanis találtak ilyen ábrázolásokat, falfestményeket.
Európába a Kis-Ázsiából visszatérő keresztes lovagok hozták magukkal a foltvarrás tudományát. Főleg Dél-Franciaországban készültek az első európai művészi foltmozaikok.
A középkori Európában a virágzó kereskedelemnek hála, érkeznek a különleges és nagy értékű kelmék. A lovagi tornák nyeregtakaróin, a templomi zászlókon találunk foltokból varrt munkákat. A legrégebbi ágytakaró a 14. században, Szicíliában keletkezett, és a Trisztán és Izolda legendát meséli el. Trapuntó technológiával készült, világos színű anyagra sötét fonallal hímezték a mintát, a közbélés ad faktúrát a munkának.
A tűzést is ekkor találják fel, ugyanis a lovagi páncél alatt védőruhát viseltek, hogy ne törje fel a testüket a nehéz páncél, valamint a hideg ellen is védte a testet. Két vászonréteg közé tömést varrtak, és azt apró öltésekkel rögzítették. Ez a későbbi steppelt kabátok őse. Ezekből a praktikus célt szolgáló öltésekből fejlődött ki a díszítő tűzés (pl: a japán sashiko).
A piros, gazdagon tűzött, vászonnal bélelt atlaszselyem kislányruha a XVIII. század végén készült, és melegítő alsóruhaként viselte a főrangú gyermek, erre vette fel a nemesebb anyagból készült felsőruhát. (Az Iparművészeti Múzeum Színekre hangolva című időszaki kiállításán volt látható).
Az Itáliában kialakult hagyomány, a Commedia dell' Arte egyik alakja Arlecchino (Harlequin) szintén foltmozaik ruhát visel. A királyi udvarok bolondjai – akik a hagyomány szerint nagyon bölcs emberek voltak – szintén hasonló, foltvarrott ruhákat viseltek, melyek drága selyemből készültek. Mindenesetre népszerű lehetett a foltvarrás Európában is, ha nem is nevezték így, és nem volt önálló művészeti ág.
2015-ben Olaszországban, Pienzában bukkantam egy nagyon szép antik foltmunkára egy régiségkereskedésben. Luccában készült az 1700-as években egy főúri udvarban. (Ára: 2600 Euro)
Angliát tekinthetjük a mai értelemben vett foltvarrás hazájának. Az újkor elején, az ipari forradalom Angliájában történt meg a textilgyártás megszervezése. A gyári munkások feleségeit a szegénység vitte rá, hogy a textilmaradékokból takarókat varrjanak. Majd a módosabbak között is elterjedt ez a technika. Különösen szépek a viktoriánus korból származó munkák, melyeknél jellemző, hogy a mintás selymeket hímzésekkel is gazdagították.
Angol és ír kivándorlók vitték a foltvarrást a tengerentúlra. Ekkor kezdődik az aranykor, ugyanis Amerikában vált igazi mozgalommá és művészetté a foltvarrás (patchwork). Ez az Újvilág népművészete, van New Yorkban olyan múzeum, ahol csak foltvarrott takarók vannak kiállítva. Az ország Anglia gyarmata volt, és 1720-ig sikerült megakadályozni, hogy az államoknak saját pamutipara legyen. A telepesek asszonyai rá voltak kényszerítve, hogy a legapróbb textilmaradékot is felhasználják.
A családok, barátok, szomszédok csoportokba tömörültek, egymást segítették, a férfiak együtt dolgoztak, a nők a házimunka után közösen kézimunkáztak. Ez azt eredményezte, hogy a foltvarrás egy hatalmas közösségi mozgalom lett. Ez volt a szórakozás, a foltmozaik mintákat is cserélgették, új mintákat, motívumokat találtak fel, egyes vidékeken iskolákat teremtettek, stílusuk elütött a többitől. Nagyon érdekes az amish textilmunkák létrejötte. A Svájcból kivándorolt vallási csoport leszármazottai nagyon zárt csoportban élnek, elutasítanak minden fejlődést. Foltmunkáikra jellemző a geometrikus szerkezetű formák és a mintázat nélküli, egyszerű anyagok használata.
Szép szokások alakultak ki, az élet minden momentumához készítettek takarókat. A lányoknak a házasság előtt tizenkét takarót kellett elkészíteniük, majd a házasság előtt a tizenharmadikat a barátnői készítették el, ő nem dolgozhatott rajta.
A korabeli takarókat a szükség szülte, elhasználódtak, nagyon kevés maradt fenn belőlük, melyek ma múzeumokban láthatók. A szakértők az anyagok alapján meg tudják határozni, hogy mikor és hol készültek. Segít a forma is, a régi takarók rövidek és szélesek, mert sok gyereket kellett betakarni. Később hosszabbak és keskenyebbek lettek a takarók.
Forrás:
Dolányi Anna: Folton-folt textilmunkák. Bp., 1994.
Celia Eddy: Folt hátán folt. Pécs, 2005.